2025 augusztus 25.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Tisztelt CLB! Az alábbi ügyben kérném véleményüket: Fogmosás közben a 3 éves mosdókagylóba beleesett egy üvegpohár. Sajnos, a mosdókagylóban 3 nagy repedés keletkezett. A Biztosító a 2014 évi LXXXVIII. (Bit) 123/A. § (3) bekezdés b) pontja alapján elutasította a kárigényünket azzal, hogy nem térítésköteles a biztosított épületgépészeti vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények , pl. WC-csésze, mosdókagyló, kád javításának, pótlásának költségei. Megállapították, hogy mosdókagyló csere történt. (Még nem történt meg egyébként, csak megérdeklődtük, van-e ugyanolyan még forgalomban, és beküldtük a megrendelő lapon szereplő árat. A hozzá tartozó szekrény, amiben a mosdótál van, sértetlen maradt, csak a m.kagylót kell megvenni, szakember által a régit leszereltetni, az újat pedig betenni és bekötni.) A biztosító döntésével nem értünk egyet. Nem elhasználódás, amortizáció vagy fürdőszobafelújítás miatt szükséges a csere, hanem egy véletlen, nem szándékos sérülés következtében. Köszönöm a válaszukat!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A hivatkozott törvény nem jelent konkrét elutasítási indokot, azonban a biztosítási feltételekben szerepelhet olyan kitétel, amely alapján a mosdókagyló pótlása nem tartozik a fedezetek közé.
Panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes) is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 2881 - 2882 / 2882
Molnárné Kiss Viktória
2014 január 03.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Érdeklőnék, szüleim autójának nekimentek egy holland gépkocsival. Jobb oldal mindkét ajtaját, küszöböt cserélni kell, B oszlopot javítani + festés. A károkozó elismerte felelősségét, a biztosító már ajánlott fel kárösszeget, amiből valószínűleg nem lehet javítani. Azonban, ha a szerelő általi ajánlatot a biztosító nem fogadja el, akkor totálkárként kezelik. Ez mit jelent valójában? Utána lehet -e még kérni az egyezségben ajánlott összeget? Az autó maga jó állapotban van, baleset előtt 3 héttel lett rá friss műszaki. Az egész autó festését kell számolni, vagy csak a két ajtóét? Mit lehet tenni? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Felelősségi kár esetén az okozónak, illetve biztosítójának a sérült gépjármű kár időpontjában fennálló értékéig van kártérítési kötelezettsége, többet nem kérhet és nem is kaphat, mert az törvénybe ütközik, káron haszna senkinek sem lehet. Kérjen a biztosítótól javítási határt, ami egyben jelzés, hogy az Ön számára nem a totál kár után járó összeg az elsődleges, hanem a javítás. Mozgástere igazán a javítónak lehet utángyártott és minősített, bevizsgált bontott alkatrészek beépítésével. Totál kár az, amikor a biztosító úgy ítéli meg, hogy a javítás gazdaságosan már nem végezhető el, a gépjármű kárkori értékéből levonva a roncsot fizeti ki a kártérítési összeget. A roncs értékesítésében természetesen a biztosító segít és tevékenyen részt vesz, a roncs értéke és a kártérítési összeg együttesen adja a gépjármű káridőpontjában érvényes értéket.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Sz. Tamás
2014 január 02.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Édesapám féltve őrzött 12 éves autójába egy figyelmetlen terepjárós, oldalról belehajtott és alaposan végigszántotta a gépjármű ezen oldali elemeit. A kárszakértő felmérte a kárt, meglepődött a 65 ezres kilométeres álláson, majd karácsonyi ajándékképpen megsúgta, hogy ez bizony gazdasági totálkár lesz. Ezek után sok jóra nem számíthatunk. Az években megőszült kocsi tulajdonos egy szakszervizt keresett fel (így előzetesben, mivel a biztosítótól még nem érkezett semmi hír), ahol javasolták, hogy a javítás, a biztosított kár összegén felüli, önköltségeit hajtsa be a kárt okozón… Létezik ilyen, hogy valaki kifizetne így bármit is, mikor (joggal) hivatkozhat, hogy ő rendesen fizette a kötelezőjét! Mi erről a véleménye? Tisztelettel: Sz. Tamás
Válasz:

Tisztelt Kérdező!


A biztosító a gépjármű felelősségbiztosítás keretein belül minden kárigényt ki kell, hogy elégítsen a károkozó helyett, dologi károk esetén kárkori avult értéken. Vélhetően a szakszerviz a javítási kalkulációit új elemek beépítésével végezte, ami egy 12 éves gépjármű esetén értékemelkedést jelent. Javaslom kérjenek a biztosítótól javítási határt, minden bizonnyal találnak olyan megbízható szervizt, aki eltudja vállalni a javítást a biztosító által felkínált összegért.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Oldalak